Imádok utazni. Olyankor mindig marad idõ gondolkodni, vagy csak egyszerûen belebámulni a rohanó tájba, vagy csak szimplán bosszantani az utitársakat :) ....Például eszembe jutott, milyen lenne minden nap ilyenkor (reggel 6) felkelni és ..brrrr...

Ez persze kényes nyavalygásnak tûnik gondolom, de én spec inkább vagyok fent reggelig, minthogy hajnalban keljek fel. Orsi persze fitt volt és mire odaértünk, nagyjából ismertem az Abonyiak jó és rossz szokásait, akár vissza is fordulhattunk volna. Örülök, hogy végül mégsem fordultunk vissza.

Mivel Abony az elsõ helyszínem, ezért nagyon izgultam, hogy sikerül-e az interjú, vajon miket mondanak majd az interjúalanyok, no meg hogy nem ijednek-e meg a kamerától, etc.. Azért ez mégiscsak a puding próbája, nem?

Szóval megérkeztünk, kiszálltunk az autóból, és csönd volt.. na nem süket csönd, hanem madárcsicsergés, jó levegõ, sehol egy autó.

Elbaktattunk az elsõ helyszínre, a "Közeli kis élelmiszerbolt"-ba- nem vicc, tényleg így hívják. Éva néni (õ a tulaj) volt az ideális elsõ interjúalany! Kedves, közvetlen, és nem ijedt meg a nagy kamerától, amitõl annyira tartottam.

Mire mindenkivel beszéltünk, eltelt az egész délelõtt, és körbementünk kicsit Abonyban, hogy közelebbrõl is megnézzük. Csend, biciklizõ emberek, volt egy bácsi, aki valahogy felaplikálta a vasvillát a bicikliére és azzal indult neki, hát nem volt semmi látvány, fõleg, hogy néha meg kellett állnia, hogy megigazítsa. 

Közben arra gondoltam, amit az eladó lány, Gréti mondott, hogy a fõvárosiak "lealacsonyítanak minket". Elég vacak érzés volt nekem ezt hallani.

Hazafelé volt min elmélkedni. 

tovább az abonyi interjúkhoz >>