Ha a falu és a város idejét akarnám érzékeltetni, jó példának tartom a saját családom esetét: Édesanyám családja tipikusan városi család, ezen belül Budapesti. Édesapám viszont egy határ menti faluból, Gyékényesrõl származik. A család tagjai tehát falun (Gyékényes- késõbb Zákány), városban (Kaposvár) és a fõvárosban (Budapest) élnek. Mivel ezt ugye több esetben volt módom megtapasztalni a rokonlátogatások alkalmával, a háromféle idõélmény között óriási különbségek voltak/vannak- számomra. A kis faluban évekig folyton az volt az érzésem, mintha megállt volna az idõ. Mintha az origótól (a világ közepe a gyerek számára természetesen az otthona- jelen esetben Budapest)a legtávolabb lévõ pontot találtam volna meg, ahol az idõ lusta lesz, néha meg is áll. Sõt, ha õszinte akarok lenni, folyton folyvást az volt az érzésem, hogy lemaradok valamirõl, ami bent, a városban történik, mindegy mi, de én nagyon messze vagyok tõle. A városra jellemzõ figuráknak, tolongásnak, rohangászásnak nyoma sincs. A nagyszüleim viszont valami számomra (akkor) érthetetlen ok miatt,tökéletesen normálisnak érezték ezt az állapotot, nekik ez volt az élet normális sebessége. Kaposvár megint más élmény volt, ugye látványban a remekbe szabott panelházakkal, belvárosi sétálóutcával, sûrûbb tömegközlekedéssel már szinte tökéletes volt a városiasság – magyar szemmel, csak nyüzsgés hiányzott. No két hét múltán megkaptam, amire vágytam, hazajöttünk, és lõn zsúfoltság, sok ember, rohangászás, zaj. És az történt, hogy egyszer csak nem értettem, mi az ami hiányzott ezen?
Aztán teltek múltak az évek és egyre türelmesebben szemléltem nyaranta a falu életét, a nagyszüleim idõkezelését- a tyúkokkal keltek, a vacsora utáni beszélgetés után feküdtek. Kezdtem az ottlétet valóban nyaralásnak, pihenésnek érezni, nem éreztem már, hogy bármirõl is lemaradnék. Volt idõm gondolkodni, olvasni, kirándulni, csak úgy lenni. Ezzel persze nem tudtam meg sokkal többet a falu mindennapjairól, csupán én változtam meg.
Lassítani, megállítani az idõt, annyit tesz , hogy saját érzékelésük befolyásolja a az idõ múlásának tudatosítását. Ha várunk valamit, az idõ csiga lassan telik, ha jól érezzük magunkat, csinálunk valamit, az idõ nekiiramodik.  
A város és a falu ideje nem abban különbözik, hogy fizikailag máshogy telnek a percek, másodpercek, hanem az rendelkezésre álló idõ felhasználásának módjában. Vidéken nagyobb hangsúly van az idõ “hasznos” eltöltésén- kerti munkák, állatok gondozása, addig a városi ember számára ilyen tér hiányában mostanság fõleg az otthoni idõ tévé elõtt eltöltése a jellemzõ, vagy egyre divatosabbá válik plázákban eltölteni a a munka utáni szabadidõt.

Az idõ észlelését a szocializáció során szerzett tapasztalatok révén sajátítjuk el. Az egyén úgy viszonyul az idõhöz, ahogyan ezt a saját kultúrában megtanulta.

Idõérzetünk a legtöbb esetben eseményekhez, változásokhoz kapcsolódik. Ezek az események lehetnek természeti- évszak változások, családi- valaki születése, halála, egyéb fontos események az egyén  életében, biológiai- a pubertáskor, a felnõttkor elérése, majd az öregkor kezdete. Ide sorolhatóak továbbá a különféle vallási ünnepek, szertartások idõtartamai- pl. húsvét. Az öltözködés is kifejezhet idõt, hiszen életkoronként változó, továbbá egyes területeken a hagyományok meg is követelik/követelték az életkorhoz kötött ruhaviseleteket, hajviseletet. Napjainkban ez már egyre kevésbé meghatározó, ebben óriási szerep jut a médiának, azonban a falu és város között még mindig érezhetõ életritmusbeli különbség van.

Mindez akkor válik különösen szembeszökõvé, ha amikor az ember kiszakad a megszokott környezetbõl, nevezetesen ha a vidéki ember a városban tölt el huzamosabb idõt, illetve fordítva. A városi életformában szocializálódott ember lassúnak, vontatottnak érzik a vidéki létet, vagy pihenni megy oda, így nem érti, mi is lehet fárasztó a vidéki életben, amikor látszólag semmi sem történik, nincs állandó sietség, rohanás. Vidékrõl városba költözni talán sokkal nehezebb. Nagymamám volt erre egy jó példa, amikor sajnos betegsége folytán Budapestre kellett jönnie. Nem csak azért kereste a “helyét”, mert nem a saját lakásában volt- hiszen saját családja vette körül, hanem azért is, mert mint mondta, a város számára befogadhatatlan méretû, bonyolult, és ami a legjobban zavarta- nem köszönnek egymásnak az emberek az utcán (emlékszem, kiskoromban hányszor letolt, amikor Zákányban elfelejtettem köszönni valakinek a bolt felé vezetõ úton). Persze ez az elveszettség érzés nem csak öregkorban jelentkezik. A felsõoktatási intézményekben  számos példát látni erre a vidéki hallgatók között (elég néhány budapesti nagy egyetem kollégiumában körülnézni). A városi élet sok tekintetben jóval monotonabbnak, színtelenebbnek látszik a falusihoz képest.

A város életét jóval kevésbé határozzák meg az évszakok, mint a vidékit, a város olyan, mint egy zsúfolt határidõnapló. Minden percében be van osztva, hasonló egy órához. Menetrendek, hivatali nyitva tartások, egyen munkaidõk (8- fél ötig) határozzák meg, folyton ketyeg, kattog, siet, késik. Ez nyilván nem újdonság, hiszen technikai újítások a városhoz köthetõek, majd késõbb lesznek részei a falusi életformának is. Emellett fontos megjegyezni, hogy ugyan a mai falusi élet már nem olyan mint amiben nagyszüleink leélték életük jelentõs részét, a technikai fejlõdés a modern kor szinte minden újítása elérhetõ a falusi életben is - számítógép, internet, mobiltelefon,stb, mind mind megtalálhatók egyre nagyobb számban a falusi létformában is.